Az ózon
Érdekességek az ózonról
Az ózon (O3) egy három oxigénatomból álló instabil molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Neve a görög „ozein”=„rossz szagot árasztó” szóból származik
A 19. században az emberek elkezdték hasznosítani az ózont fertőtlenítésre, vízkezelésre, gyógyításra, tisztításra, a táplálék frissen tartására. Száz év leforgása alatt pedig az emberek ózonhoz való kapcsolata és hozzáállása jelentősen megváltozott, és annak használata széles körben elterjedt.
1902-ben Németországban hozták létre az első olyan gyárat, amely a víz ózonnal történő fertőtlenítésére és tisztítására szakosodott. Azóta már sok vízműben alkalmaznak ózonos technológiát a víz tisztításának és fertőtlenítésének folyamatában. Az ózonnal kezelt víz íze és állapota jobb, mint a hagyományos csapvízé. 1904-től ugyancsak elterjedtté válik az ózon használata a tej, hús, sajt és fehérjét tartalmazó táplálékok frissen tartásánál. Igénybe vették az ózon jótékony hatását a világháború idején az emberek fizioterápiájához, valamint később a sportolók izomzatának fejlesztéséhez és növeléséhez. A modern világban pedig egyre népszerűbbé válik az ózon a fodrászatban, a légfrissítésnél és zuhanyzásnál.
Tulajdonságai
Az ózon és az oxigén egymás allotróp módosulatai. Az ózon szúrós szagú, mérgező gáz. Standard hőmérsékleten és nyomáson, (nagy tömegben) halványkék árnyalatú. -112 °C alatt sötétkék folyadék, -193 °C alatt sötétkék kristály. Az egyik legerősebb oxidálószer. Instabil: közönséges oxigénmolekulára (O2) és egyatomos, rendkívül reagens, úgynevezett nascensz oxigénre bomlik. Ha oxidálható anyagokkal érintkezik, a bomlás már alacsony hőmérsékleten is robbanásszerű.
Rendkívül mérgező. Toxikus hatását elsősorban a telítetlen zsírsavak oxidatív bontása okozza, ami különösen E-vitamin-hiány esetén erőteljes.
Szagát – ami még 500 ezerszeres hígításban is érezhető – rendszerint a klóréhoz hasonlónak találják, de koncentrációjától függően szegfű, széna, kén-dioxid vagy nitrózusgáz illatúnak is érezhetjük.
Az ózon fertőtlenítő hatása
Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja és ezáltal kiszűrhetővé teszi, amit a telítődött szűrőanyagról időszakos visszamosatással lehet eltávolítani. Az oxidálási folyamat az ózonnal olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, nem úgy, mint ahogy a hagyományos vegyszerekkel előfordulhat.
Előfordulása
Megtalálható a talaj vegyületeiben, a vízben és az ózonpajzsban.
Villámcsapás közelében nagy mennyiségben keletkezik az ún. koronakisülés hatására. A Tesla-tekerccsel végzett kísérletek használatakor keletkező elektromos ívek is nagy mennyiségű ózont képesek előállítani. Továbbá minden 185 nm közeli hullámhosszú UV (UV-C) sugárzás is ózont fejleszt. A szoláriumcsövek többsége pl. éppen ezért speciális üvegburkolattal készül, ami ezt az UV-fény-hullámhosszt kiszűri, de a hétköznapi fénymásológépek is termelnek ózont, vagy akár a legtöbb halogénizzó is, csak igen kis mennyiségben. A metróban is termelődik ózon. (Érintkezési hibákból adódó szikrák miatt stb.)
A kereskedelemben is kapható kis, elemről működő ózontermelő készülék, amelyet hűtőszekrények, éléskamrák, gépkocsi-utasterek, légkondicionáló berendezések, sőt - ha nem tartózkodunk ott - lakások helyiségeinek fertőtlenítésére is használhatunk.
Ipari felhasználása
Használják vízkezelésre, szennyvíz és élelmiszer sterilizálására. A vegyipar hasznosítja.
Kísérletek alapján a fénykép-előhívásra használt folyadékok újrahasznosításánál is jó eredménnyel alkalmazható, továbbá ivóvíz tisztításnál a klórozás kiváltására is alkalmazzák.
Az ózon alkalmazható enyhén szennyezett klímáknál ideiglenes fertőtlenítésre, penész ellen, illetve szagtalanításra (dohányfüst, dögszag, tűz sújtotta terület).
Orvosi felhasználása
A belőle felszabaduló naszcens oxigén erősen roncsoló hatású, ezért fertőtlenítőszerként (például ivóvíz fertőtlenítésére) használják.
A baktericid (baktériumölő), virocid (vírusölő) hatás hátterében a szétváló ózonból keletkező aktív oxigén oxidáló hatása áll. Az ózon megbontja a baktériumok sejthártyáját, a foszfolipidek és lipoproteinek oxidálása által. Megakadályozza a gombák sejtnövekedését – bizonyos stádiumokban, a vírusok sejtekhez kapcsolódásának akadályozásával pedig a vírusok szaporodása ellen hat. A sejteket gyenge enzim bevonatuk sérülékennyé teszi a vírusok betörése ellen, de így egyben az oxidációra is érzékenyek lesznek. Az ózon aktív oxigén molekulája így eloxidálja és megtisztítja a testet a vírusos sejtektől, amiket a szervezet egészségesekkel pótol. Az ózon oxidálja a rosszindulatú sejtek külső lipid falát is. Keringési betegségek esetén az összetapadt vörösvérsejtek gátolják a vérkeringést a kis hajszálerekben, és csökkentik az oxigén-felszívódást is. Az ózon megszünteti az összetapadást, és helyreállítja az oxigén-szállító képességet. A szövetek oxigén-ellátása nő, mivel egyrészt nő a nyomás az artériákban, másrészt csökken a vér viszkozitása. Az ózon oxidálja a felesleges lerakódásokat az erekben, kitisztítja a véredényeket. Az ózon élénkíti az oxigén anyagcserét is. Stimulálja egyes tisztogató, sejtfal-védő enzimek képződését és az ATP termelődést is, aktiválja az immunrendszert, az interferonok termelődésének növelésével. Mióta az emberek rájöttek az ózon kedvező hatására, számos helyzetben alkalmazzák fertőtlenítésre, baktériumok és vírusok elpusztítására. Így derült fény arra, hogy az ózon hatásos a tályog, kólibaktérium, a pseudomonas fluorescens baktérium, a szalmonella megbetegedést okozó baktérium , a haemolitikus urémiás szindrómáért felelős baktérium, a kolerabaktérium, a hepatitis B vírus antigénje, a hepatitis A vírus antigénje, az A típusú influenza és a HIV elleni kezelésre. Mindezen baktériumok és vírusok ellen az ózon rendkívül gyors és hatásos ellenanyagnak bizonyult.
Forrás: Wikipedia